RO HU EN
Előnézet | Nyomtatás | Ment Tengerész Kollekció

Tengerész Kollekció

Az örök életű tengerész stílus az az irányzat, amely minden évben színesíti a nyári divatpalettát és törhetetlenül nagy népszerűségnek örvend. A klasszikus alapdarabok mellett évről-évre képes megújulni és új kombinációkat létrehozni.
A tengerész stílus egyszerre lehet játékos és visszafogott, ugyanakkor stílusos és kifinomult, csupán a mi kreativitásunkon múlik, hogy az egyszerű darabokból és kiegészítőkből, milyen izgalmas kombinációt hozunk létre. A jól megválasztott ruhadarabok és kiegészítők segítségével olyan összeállítást hozhatunk létre, amellyel nem csak a vízparton, hanem a hétköznapokon is sikert aratunk.
A tengerész stílusban a mintáknak és kiegészítőknek nagy szerepe van. Fontos alkotó elemei, a különböző tengerészethez kapcsolódó minták, mint a horgony, a kormánykerék, a piros-fehér csíkozású mentőöv vagy a kötél és hajó motívum is klasszikusnak számít. Ugyanakkor ezen minták használata nélkül is kaphatunk tengerész outfitet, csupán a fent említett színeket kell ízlésesen beépítenünk az összeállításunkba. Kiegészítőkkel, például horgony mintás kendővel, piros táskával, szalmakalappal, vászon cipővel, és drágakövekkel díszített ékszerekkel pedig akár fokozhatjuk is az elérni kívánt matróz hatást.
Ha téged is magával ragadott e megunhatatlan stílus kifinomult eleganciája és légies egyszerűsége, itt az ideje, hogy beszerezd a megfelelő kellékeket a saját matróz stílusod kialakításához.
Tudj meg többet a nyár kedvenc stílusáról "A nyár színfoltja: tengerész stílus" című blogbejegyzésünkből.

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
Csökkenő irány beállítása

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
Csökkenő irány beállítása
Szűkítse találatait

Szükített nézet

Termék típus
  1. Karkötők (12)
  2. Gyűrűk (8)
  3. Nyakláncok (21)
  4. Fülbevalók (26)
  5. Medálok (2)
  6. Bokaláncok (1)
  7. Kiegészítők (1)
Alkatrész típus
  1. Charmok, fityegők (1)
Ásvány típus
  1. achát (3)
  2. ametiszt (1)
  3. holdkő (1)
  4. iolit (4)
  5. jádé (1)
  6. jáspis (3)
  7. kagyló (10)
  8. korall (19)
  9. krizokolla (5)
  10. kvarc (1)
  11. lápisz lazuli (21)
  12. pirir (1)
  13. rózsakvarc (1)
  14. tenyésztett gyöngy (8)
  15. türkiz (18)
  16. zafír (1)
Szín
  1. barna és bézs (4)
  2. fehér és áttetsző (17)
  3. fekete és szürke (1)
  4. fémes fény (6)
  5. kék (41)
  6. lila (3)
  7. piros (18)
  8. rózsaszín (1)
  9. többszínű (3)
  10. zöld (5)
  11. zöldes kék (3)
Csillagjegy
  1. bak (2)
  2. bika (20)
  3. halak (51)
  4. ikrek (5)
  5. kos (16)
  6. mérleg (20)
  7. nyilas (41)
  8. oroszlán (5)
  9. rák (19)
  10. skorpió (42)
  11. szűz (5)
  12. vízöntő (16)
Ár
  1. 0 Ft - 999,99 Ft (1)
  2. 1 000 Ft - 1 999,99 Ft (2)
  3. 2 000 Ft - 3 999,99 Ft (21)
  4. 4 000 Ft - 5 999,99 Ft (5)
  5. 6 000 Ft - 7 999,99 Ft (7)
  6. 8 000 Ft - 9 999,99 Ft (6)
  7. 10 000 Ft - 19 999,99 Ft (20)
  8. 20 000 Ft - 29 999,99 Ft (5)
  9. 30 000 Ft - 39 999,99 Ft (1)
  10. 40 000 Ft - 49 999,99 Ft (3)
Hosszúság
  1. 18 cm (1)
  2. 18.5 cm (1)
  3. 19 cm (1)
  4. 20 cm (4)
  5. 20.5 cm (3)
  6. 21 cm (1)
  7. 21.5 cm (1)
  8. 22 cm (1)
  9. 41 cm (1)
  10. 43 cm (3)
  11. 45 cm (1)
  12. 46 cm (2)
  13. 47 cm (1)
  14. 48 cm (1)
  15. 49 cm (1)
  16. 54 cm (3)
  17. 60 cm (2)
  18. 65 cm (1)
  19. 70 cm (1)
  20. 83 cm (1)
  21. 88 cm (2)
Gyűrű méret
  1. 52 mm - 6 (6)
  2. 55 mm - 7 (5)
  3. 57 mm - 8 (1)
Fülbevaló típus
  1. Bedugós fülbevaló (5)
  2. Csillár fülbevaló (2)
  3. Lógó fülbevaló (7)
  4. Könnycsepp fülbevaló (3)
  5. Statement fülbevaló (3)
  6. Közép hosszú fülbevaló (11)
  7. Bepattintós fülbevaló (1)
Fülbevaló-akasztó típus
  1. Bedugós akasztó (2)
  2. Franciaakasztó (17)
  3. Hátsó záras akasztó (1)
Gyöngy ill. kő méret
  1. 10 mm (2)
  2. 10-15 mm (2)
  3. 10-18 mm (1)
  4. 10mm (1)
  5. 12-14 mm (2)
  6. 12-15 mm (1)
  7. 14 mm (1)
  8. 20 mm (2)
  9. 6 mm (1)
  10. 6-10 mm (1)
  11. 8 mm (1)
  12. szabálytalan (10)
Gyöngy forma
  1. 3 élű (1)
  2. chips (1)
  3. csepp (4)
  4. golyós (3)
  5. háromszögű (1)
  6. kerek (18)
  7. kerek 10mm (1)
  8. kerek 12-14mm (1)
  9. kerek 12mm (1)
  10. kerek 6mm (3)
  11. kerek 8mm (1)
  12. korong (1)
  13. nugget (lekerekített élű hasáb) (2)
  14. ovális (5)
  15. ovális 20mm (1)
  16. rombusz (2)
  17. rondell (4)
  18. rondell 6-10mm (1)
Forma/Modell
  1. csavart (1)
  2. csepp (2)
  3. delfin (3)
  4. függő (3)
  5. háromszögű (1)
  6. kerek (9)
  7. kulcs (1)
  8. nap (1)
  9. négyzet (1)
  10. ovális (10)
  11. szív (1)
  12. tengericsillag (2)
  13. virág (3)
Stílus
  1. Egyedi (33)
  2. Elegáns (9)
  3. Fancy (9)
  4. Hippi (4)
  5. Klasszikus (2)
  6. Lezser (5)
  7. Luxus (2)
  8. Statement (5)

Hírlevél

Termékek összehasonlítása

Nincsenek összehasonlítható termékek.